A közlekedési szabálysértők felügyeletének szigorítása - a sebesség mérésére és a bírságok nagymértékű növekedésére - a radarok (mobil és álló) radarok széles körű telepítése - visszahatást okozott a járművezetők körében. A radarérzékelő, vagy köznyelvben radardetektornak hívott, megbízható védőjük lett a felesleges idő- és pénzpazarlás ellen.
Az első antiradarok - állandó működésű eszközök, amelyek figyelik a sebességérzékelő készülék jelenlétét az úton - még a 90-es években jelentek meg. Választásuk, valamint hatékonyságuk korlátozott volt és csak a 10,5 GHz (X) tartományra volt hangolva. Jelenleg a piac túltelített különböző cégek radarérzékelőivel, így nem könnyű eldönteni a megfelelő modell választását.
Radarérzékelő működése
A radarérzékelő célja a rendőri radarok aktív jelének időben történő észlelése, amelyek fele impulzusos, fele lézeres (például "Cordon", "Arena", "Chris", "Strelka" stb.) a 24, 15 GHz (K) és a 24,01 GHz (K-Pulse) tartományban 2012 óta.
A lézeres antiradarokat ma 300-500 m mérési távolsággal gyártják.
A hatékony észlelés érdekében az "antiradar" sugárának 5-8-szor nagyobbnak kell lennie, mint a rendőri eszköz: a városban körülbelül 1-3 km, az autópályán pedig legfeljebb 5 km. Ez lehetőséget ad a sofőrnek arra, hogy előre lassítson. Ezért a radarérzékelő hatékonyságának fő kritériumainak a következőknek kell lenniük: hatótávolság, érzékenység és szelektivitás, hogy ne legyen makacs csend vagy végtelen sípolás (egyes készülékek még az üzletekben lévő fotocellákra is reagálnak, cellás jelek, rádióállomások stb.). Ezekkel a hátrányokkal gyakran találkozunk az olcsó modellek tesztelésekor.
A drága modellek hátránya sok felesleges funkció.
Az érzékelők típusai
Az eszköz típusa szerint a radarérzékelők a következők:
- monoblokk (szilárd), - hordozható, - hibrid (navigátorral vagy DVR-rel kombinálva).
A választás csak a személyes preferenciáktól és az eszköz felszerelésének módjától függ. Tehát egy taxiban ritkán találhat monoblokkot, mert ezek sok helyet foglalnak el, kiszorítva a panelről a szükséges kommunikációs eszközöket.
Az érzékenységet tekintve az antiradar detektorok képesek pulzáló vagy lézersugárzás detektálására. Az első kategóriába tartozó készülékek sok hamis jelet adnak ki, mivel nehéz számukra felismerni a különböző hullámhosszúságú és periodicitású hullámokat. A második kategóriába tartozó eszközöknek lehet egy kis keskeny lézersugaruk megfogási szöge (csak akkor, ha elöl vagy mögött helyezkedik el, de nem oldalán), de jól megfogják a visszavert jelet.
Emlékeztetni kell arra, hogy sok modell tényleges hatótávolsága gyakran kisebb, mint az utasításokban feltüntetett. Figyeljen a tok erősségére, a kivitel minőségére, a rögzítés módjára is. Előfordul, hogy egy tapadókoronggal vagy mágnesszalaggal rögzített artiradar az égre, és nem az útra kezd "nézni".
A sikeresebb választás érdekében jó részletesen megismerkedni a különböző modellek független tesztelésének eredményeivel. A szakértők azt tanácsolják, hogy figyeljenek a WHISTLER és SUPRA modellek későbbi verzióira, a Street Strom és a Cobra modellek is jók, de működésükben néha instabilak.
